Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kos

 

 

 

 

 

 

 

 

A most következő héten váratlan, de pozitív jellegű történések hozhatnak örömöt életedbe, s ezek még téged is meglepnek, felvidítanak. A nagy problémák most messze elkerülnek, nyugalomban és harmóniában lesz részed. Úgy tapasztalhatod, hogy karriered terén vagy épp vállalkozásodban, otthon, esetleg a tanulás táján is minden rendben van. Nem ártana, ha a benned összegyűlő és felhasználásra váró energiát alkalmaznád mindennapjaidban, és emberi kapcsolataidon javítanál.


Bika

 

 

 

 

 

Nagyszerű – fejlődéssel, növekedéssel, gyarapodással összefüggő – lehetőségeket hozhat számodra ez a hét. A barátaid feltünően kedvesek leszenek hozzád,viszonozd ezeket az érzéseket.

Ikrek

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Lelkivilágod eddigi stabilitása kissé meginoghat, bizonytalanság lehet úrrá rajtad, közérzeted sem megfelelő. Egy ideje nem volt alkalmad arra, hogy béke és nyugalom vegyen körül, pedig nagy szükséged lenne ezekre. Több zavaró körülmény is felkavarhatja a hét közepét. Ennek oka például az, hogy egy-két fontos dolog elintézését halogattad az elmúlt időszakban. Gondold át régóta húzódó, lezáratlan ügyeidet, s egyenként kezdd el megoldani ezeket, ne halaszd jövőre!
Rák

 

 

 

 

 

Hétfőn és kedden sajnos nem tudod úgy kifejezni gondolataidat, eszméidet és érzelmeidet, ahogy szeretnéd, s ez kellemetlenségeket okozhat. Ez nagy részben szétszórtságodnak tulajdonítható, kissé figyelmetlen lehetsz környezeteddel. Emiatt könnyen keveredhetsz kisebb nézeteltérésekbe, amelyekből most nehezen tudsz nyertesen kikerülni. Érdemes lenne a komolyabb beszélgetéseket a jövő hétre halasztani. Szinte egyáltalán nem vagy képes megértetni magad környezeteddel, s ez különösen a sulira nézve jelenthet hátrányokat.

Oroszlán

 

 

 

 

 

 

Tele vagy ambícióval, s ehhez nagyon jó lehetőségeket kínál ez a hét – különösen szerdán és csütörtökön –, hogy karrieredet építgesd, és hosszú távú terveidhez stabil alapot, biztonságos hátteret teremts. Ha nyitott szemmel jársz, kellő odafigyeléssel észre fogod venni, hogy a lehetőségeket tálcán kínálja neked a sors, csak el kell venned azt, ami tetszik.


Szűz

 

 

 

 

 

 

 

 

Igazán nincs okod az elkeseredésre, még akkor sem, ha ezekben a napokban a cél nem szentesíti az eszközt. Ne légy túl szigorú vagy éppen kritikus önmagadhoz, épp elég lesz az, ha a környezetben lévők szigorúbbak most veled a kelleténél. Légy önmagad, és végezd el azokat a dolgokat, amelyekkel megbíznak. Nem teljesíthetsz mindent tökéletesen, ezt mások sem várják el tőled. Sok teher nyomja a válladat, de elérkezik lassan eljön a nyugalom időszaka is…


Mérleg

 

 

 

 

 

Fokozódó életkedved, növekvő energiád, tettvágyad és az ezekhez társuló lehengerlő és szellemes éned ezen a héten bárkit könnyen lehengerel. A környezetedben élő/lévő emberek nem tudnak nemet mondani neked vagy ötleteidnek. Ha van olyan régi álmod, vágyad, ötleted, amellyel környezetedet vagy épp a családodat le tudod venni a lábáról, tedd meg a kellő lépéseket, most biztos, hogy nem fog senki visszautasítani.


Skorpió

 

 

 

 

A bizonytalanság, esetleg bizalmatlanság érzése uralkodhat el rajtad ezekben a napokban, ez érintheti munkádat, emberi kapcsolataidat .sürgősen szükséged lenne valami gyökeres változtatásra, gondolkodj el ezen.  A bizonytalanság igencsak rossz érzés, épp ezért mihamarabb értékeld át életedet, eddigi sikereidet és kudarcaidat.


Nyilas

 

 

 

Emberi kapcsolataid, amelyekben az érzelmek dominálnak, különösen nagy szerepet kapnak a hét folyamán, és erőteljesen befolyásolhatják napjaidat. Baráti, családi kötelékeid kerülhetnek előtérbe, s bizony nem mindig pozitív megközelítésben. Az elmúlt hetek vagy épp hónapok több sikertelen eseménye miatt nem igazán vagy jókedvedben, ez azt eredményezi, hogy megbánthatsz olyan embereket, akiket valójában szeretsz. Igyekezz türelmes maradni!

Bak

 

 

 

 

 

 

 

 

A most következő héten számos régen eltussolt, ki nem mondott probléma kerülhet felszínre, ezek gyökere ott keresendő, hogy nehezen hajlottál az elmúlt hónapokban kompromisszumokra, mindig úgy vélted, hogy neked van igazad. Pedig most be kellene látnod, engedned kell ahhoz, hogy könnyebben megoldódjanak a nehézkes ügyek. Gondold át, mely gondok fontosak számodra, és keresd a mihamarabbi megoldási lehetőségeket.


Vízöntő

 

 

 

 

 

 

 

 

Rengeteg felesleges energia gyűlhet fel benned a hét első felében, s valahogyan ezeket ésszerűen fel is kellene használni, jó ügynek szentelni. Persze ne élj vissza lehetőségeiddel, csak pozitív, építő tevékenységre használd az erődet és tudásodat, hisz bármi negatív dolog jár is a fejedben, az etikátlan és méltatlan lenne hozzád. Alkoss valami egyedit és páratlant. Régóta alvó ötleteid megvalósításának végre eljött az ideje.

Halak

 

 

 

 

 

 

Az egész heted nagyszerűen telik, a hét eleje egyenesen felemelő. Kiemelkedően jó lehet a pénteki és a szombati nap, jelentős fordulatot hozhatnak életedbe, különösen, ami a magánéletedet, érzelmekkel teli emberi kapcsolataidat illeti. Ez nem feltétlenül szerelem, inkább egy családi kötelék megerősödése, egy régi konfliktus lezárása. Ha környezetedből valaki szívességet kér tőled, ne utasítsd vissza, nyújts segítő jobbot, hisz egyszer neked is szükséged lehet mások segítségére.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.